Megtakarítás egy anya fejével: a kis összegek, amik tényleg összeadódnak
A családi spórolás ritkán múlik táblázatokon; apró szokásokon annál inkább: a kinőtt cipő útján, a bevásárlólistán, a kölcsönkért babakocsin és egy üvegen a konyhapolcon, amibe a gyerek is dobál.
Egy befőttesüveg áll a konyhapolcon, benne gyűrött bankjegyek és aprópénz, az oldalára ragasztva egy gyerekrajz: két bicikli. A négyéves minden este megnézi, nőtt-e a kupac, és ha a bolti visszajáróból kap egy érmét, odaviszi, és nagy komolyan beledobja. Ő azt hiszi, a biciklire gyűjt. Igaza van, de közben valami mást is tanul: hogy a pénz nem elfogy, hanem valahova megy.
A családi megtakarítás a legtöbb anyánál másképp kezdődik: egy táblázattal, ami két hét után elárvul, vagy egy nagy elhatározással januárban, amit februárban elfelejtünk. Ami viszont tényleg működik, az kevésbé látványos: apró szokások, amik külön-külön nevetségesen kicsik, együtt pedig év végére egy nyaralást vagy két biciklit tesznek ki. Ezekről szól ez az írás, számok nélkül, mert a számok minden családban mások, a szokások viszont átvehetők.
A kinőtt cipő útja, és minden, ami vele jár
A kisgyerekes költségvetés legalattomosabb tétele az, ami kinő. Cipő, kabát, overál, bicikli, autósülés, etetőszék: megveszed, és fél év múlva kicsi. Sok anya azon spórol a legtöbbet, hogy ezeknek a holmiknak útvonalat ad. Van a baráti kör, ahol a cipő három gyereket is végigjár. Van a helyi babaruha-börze és a csoportos csere, ahol a kinőtt télikabátért jön egy következő méret. Van a használt holmik piaca, ahol a drága, de ritkán használt dolgokat, például a hordozót vagy a síruhát sokkal olcsóbban kapod meg, mint újonnan, és ugyanannyiért adod tovább, amikor nálatok is kinőtte.
Az egész a szemléleten múlik: a gyerekholmi nagy része csak átutazik rajtatok, mint egy vendég, aki pár hónapig marad. Ha így nézed, eladni nem fáj, kölcsönkérni nem ciki, és nem kell mindent újonnan megvenni csak azért, mert a babaváró katalógusban úgy volt. A nagy tételeknél, például a babakocsinál vagy a kiságynál külön érdemes körbekérdezni, mert a környéken szinte mindig áll valakinek a garázsában egy, amit örömmel adna oda pár hónapra.
A bolt, a lista és a kávé
A másik nagy lyuk a mindennapi apró vásárlás. A „csak beugrom a boltba tejért” kosár, amiből sosem csak tej lesz. A drogériai kör, ahol a pelenka mellé jön három dolog, amiről útközben derült ki, hogy kell. Az elviteles kávé a játszótér felé meg a pékség a bölcsi mellett. Egyik sem nagy összeg, és pont ez a baj: nem fáj, ezért nem is látszik, csak a hónap végén.
A szokás, ami ezt megfogja, a heti menü és a hozzá tartozó lista. A lista önmagában nem varázslatos, de aki listával megy, az ritkábban megy. Sok család hetente egyszer vásárol be nagyot, és hét közben csak a kenyérért ugrik le, a gyerekkel együtt, aki így megtanulja, hogy a boltban megvesszük, amiért jöttünk, és nem nézelődünk. A kávét pedig a termosz váltja ki, ami az első héten még szomorú, a másodikban már megszokott, a harmadikban pedig kiderül, hogy a játszótéren a saját teád mindig meleg, az elviteles meg sosem volt az.
Jó tudni
A megtakarítás akkor marad meg, ha nem rajtad múlik minden hónapban. Ha a fizetés napján automatikusan átmegy egy összeg egy külön számlára, azt nem kell elhatározni és nem lehet elfelejteni, ráadásul nem látod a folyószámlán, tehát nem is költöd el. Az összeg nagysága másodlagos, a rendszeresség az, ami számít: a kicsi, de minden hónapban átmenő pénz egy év alatt többre megy, mint a nagy, de kétszer elmaradó.
A huszonnégy órás szabály és a nagy vásárlások
A nagyobb kiadásokra sok anya egy egyszerű szabályt használ: ami nem élelmiszer és nem sürgős, azt másnap vesszük meg, ha még akkor is kell. A kosárba tett játék, a leárazott kabát, az okos konyhai gép, ami a hirdetésben olyan jónak tűnt: az esetek nagy részében másnapra kiderül, hogy nem is kellett, csak abban a pillanatban jó lett volna. Ami másnap is kell, azt megveszed nyugodtan, és akkor tényleg örülsz neki.
A gyerekkel kapcsolatos nagy vásárlásoknál pedig érdemes feltenni a kérdést, hogy hány hónapig fogja használni. A drága, de három évig naponta használt babakocsi jó vétel. A drága, de két hónap alatt kinőtt újszülött-ruha nem. Ez a kérdés sok döntést megold, és a gyereket is be lehet vonni: a nagyobbaknak már elmagyarázható, hogy a nyári tábor és az új játékkonzol ugyanabból a kupacból megy, és választani kell.
A cél, ami látszik
Ami a legtöbb családnál működik, az a látható cél. Az üveg a polcon vagy a rajz a hűtőn: valami, ami mindenkit emlékeztet, miért nem vesszük meg a sorban állásnál a csokit. A gyerekeknek ez sokat segít, mert ők még nem tudják elképzelni a bankszámlát, de az üveget látják nőni, és egy idő után ők figyelmeztetnek a boltban, hogy ez nem fér bele, mert gyűjtünk. Nálunk ebből lett a biciklis rajz, és abból tavasszal két bicikli.
A cél másik haszna, hogy keretet ad a spórolásnak: mindenki tudja, mire megy a félretett pénz. A szűkölködés és a tudatosság között itt húzódik a határ, és a gyerekek ezt nagyon pontosan érzik. Az a család, ahol minden kiadásra az a válasz, hogy drága, feszültségben él. Az a család, ahol az a válasz, hogy most a nyaralásra gyűjtünk, egy közös tervben él, és ez egészen más hangulat ugyanazon a konyhaasztalon.
Ha egy hónapban csak kevés jut az üvegbe, az sem baj, attól még a szokás megmarad.
És legyen, amin nem spórolsz. Minden anya tudja, mi az, ami neki időt vagy nyugalmat ad: a mosogatógép, a házhoz szállítás a nehéz heteken, a bébiszitter havi egy este. Ezeket érdemes megtartani, és a többi apró szokásból kigazdálkodni. Ettől lesz a megtakarítás élhető, és ettől marad meg a következő évben is, amikor a biciklik már a folyosón állnak, az üveg pedig üres, és a négyéves megkérdezi, hogy most mire gyűjtünk.
