Családi mozizás otthon: a filmválasztás diplomáciája három korosztállyal
Egy óvodás, egy nagyobb gyerek és két felnőtt, egy kanapé, egy este. A közös filmnézés szertartása, a választás diplomáciája és a filmek, amik tényleg mindenkinek működnek.
Négyen ülünk a kanapén, és mindenki mást akar nézni. Az óvodás a bogaras mesét, amit kívülről fúj, a nagyobb azt a kalandfilmet, amiről az osztályban mindenki beszél, és aminek a korhatárát pont egy évvel még nem éri el. A párom valami olyat, amiben nem beszélnek állatok. Én meg csak azt szeretném, hogy valamit nézzünk, együtt, veszekedés nélkül, és ne legyen tízre ágyban mindenki sírva.
A családi mozizás elvileg a legegyszerűbb közös program, gyakorlatilag viszont a tárgyalásos diplomácia csúcsa, főleg ha a kanapén három korosztály ül. Évek alatt nálunk kialakult egy rendszer, ami nem tökéletes, de működik, és ismerős családoknál hasonlót látok. Erről szól ez az írás: a szertartásról, a választás szabályairól és azokról a filmekről, amik tényleg át tudják hidalni az óvodás és a felnőtt közti szakadékot.
Előbb a szertartás, aztán a film
Amit először megértettünk: a gyerekeknek nem a film a program, hanem a mozizás. A pattogatott kukorica illata a konyhából, a lehúzott redőny délután, a pokrócok, a nagy tál, amiből mindenki egyszerre markol, az, hogy ma kivételesen a nappaliban eszünk. Ha ez a keret megvan, a film kevésbé fontos, és a kisebb gyerek a felnőttebb választást is kibírja, mert úgy érzi, hogy a program az övé is.
Ezért a mozizásnak nálunk fix napja van, és fix kezdése. Péntek vagy szombat délután, még sötétedés előtt, mert az óvodás este inkább időzített bomba, mint néző. A kezdés előtt mindenki elintézi, amit kell: pisi, pizsama, kulacs. Nincs telefon a felnőtteknél sem, és ez a legnehezebb szabály. A film közben lehet beszélgetni, kérdezni, röhögni, de nem lehet felállni mászkálni, kivéve a kijelölt szünetet. Igen, van szünet, mert egy óvodás másfél órát nem bír ki, és egy felnőtt sem bírja ki az óvodást másfél órán át.
A szünet egyébként ugyanúgy a mozizás része, mint maga a film. Ilyenkor jön a második kör pattogatott kukorica, a vécé, és a kicsi szokásos kérdése, hogy a főhős miért szomorú. Ezekre a kérdésekre a szünetben jut idő válaszolni, és a nagyobb gyerek is ilyenkor meséli el, hogy ő már tudja, mi lesz a vége, mert az osztályban elmondták. Tíz perc, aztán vissza a pokróc alá.
A választás diplomáciája
A választásra három rendszert próbáltunk ki, és mindháromnak volt értelme más-más életkorban. Az első a sorrend: minden héten más választ, és a többiek nem szólhatnak bele. Ez igazságos, de a felnőtt választása hetében a kisebb gyerek szenved, a kisebb választása hetében a nagyobb sértődik, tehát a hangulat kéthetente borul. A második a vétó: mindenki javasol egyet, és mindenkinek van egy vétója, de csak egy. Ez tanít alkudni, viszont lassú, és a végén általában az a film marad, amit senki nem akart igazán, csak senki nem vétózott meg.
A harmadik vált be: a két lista. Van egy közös lista, amire csak olyan film kerülhet, ami a legkisebbnek is való, és erről a listáról a legkisebb választ. És van egy nagyobbaknak szóló lista, amiről a nagyobb gyerek választ, de ez csak a kicsi lefektetése után megy, és a felnőttekkel együtt nézi. Így a kicsi kap egy közös családi filmet délután, a nagyobb kap egy felnőttesebb estét a szüleivel, és mindenki azt érzi, hogy a saját programja van. A párom ebben a rendszerben nem választhat, de ezt időközben elfogadta.
Jó tudni
A korhatár-besorolás a szülő segítője a döntésben. Egy nagyobb gyerek könyörgésére érdemes a besoroláson túl azt is megnézni, mi van a filmben: ijesztő jelenet, veszteség, erőszak, és persze azt is, hogyan szokott a gyerek az ilyesmire reagálni. Van, aki a szörnyet nevetve nézi, de a kutya haláláról napokig nem tud aludni. Te ismered a legjobban a gyerekedet.
Filmek, amik három korosztálynak működnek
Ami meglepett: viszonylag sok ilyen van, csak nem mindig a legújabbak között. A legjobban azok a filmek működnek, amikben van egy egyszerű, követhető történet a kicsinek, humor a nagyobbnak, és egy második réteg a felnőttnek, amit a gyerekek nem is vesznek észre. A Paddington-filmek ilyenek: egy medve, aki udvarias és mindent elront, a kicsinek vicces, a nagyobbnak izgalmas, a felnőttnek pedig szelíden szól a befogadásról és a családról. A legtöbb Pixar-film is így épül fel, ezért nézhető tízszer anélkül, hogy a felnőtt közben a telefonját keresné.
A régi magyar rajzfilmek külön kategória, mert mi is rajtuk nőttünk fel, és ez a filmnézést egy másik játékká alakítja: anya és apa kívülről mondja a szöveget, a gyerekek pedig nem értik, honnan tudjuk. A Vuk a kisebbeknek is való, a Macskafogó inkább a nagyobbaknak, mert vannak benne jelenetek, amiktől egy óvodás megijedhet. A Mézga család vagy a régi tévésorozatok epizódjai pedig akkor jók, amikor nem egész filmnyi idő van, csak egy fél óra.
És vannak az élőszereplős családi filmek, amiket a kisebb gyerek már bír, ha a szülő mellette ül és magyaráz. A régi, zenés, táncos filmek például hihetetlenül jól működnek egy négyévesnél, aki a történetet nem követi, de a dalokat igen, miközben a nagyobb a cselekményt nézi, a felnőtt pedig a nosztalgiát. Ha nem tudod, mit válassz, keress olyat, amit te is szerettél tízévesen: jó eséllyel ma is működik, csak másképp.
Amikor nem jön össze
Lesz este, amikor húsz perc után kiderül, hogy a film rossz választás volt, a kicsi fél, a nagyobb unja, a felnőtt pedig már a konyhában van. Ilyenkor a legjobb, amit tehetsz, hogy kikapcsolod, és nem csinálsz belőle ügyet. A program az együtt töltött este, és azt egy társasjátékkal vagy egy másik, tízszer látott mesével is meg lehet menteni. Ha ragaszkodsz a tervhez, mindenki arra fog emlékezni, hogy veszekedtünk a filmen.
Pár év múlva a nagyobb gyerek már nem fog velünk mozizni, vagy csak kegyből, és akkor az óvodás lesz az, aki a saját listájáról választ egy filmet, amit a tizenéves testvére fintorogva, de végignéz. Addig viszont ez a kanapé péntek délutánonként a legfontosabb helyünk, és a bogaras mese, amit mindenki kívülről fúj, lassan a családi szókincs része lesz. Az ok egyszerű: együtt néztük, nyolcvanszor, ugyanabból a tálból falatozva.
