Kölcsönadás, használtan vétel, csere: a családi takarékosság, ami nem fájdalom

A hordozó, amit vemhes bálnaként, a nyolcadik hónapban rendeltél meg, három hétig volt rajtad, mert a babád utálta. A kiságy, amit a nagyszülők vettek, másfél évig szolgált, aztán a gyerek egyik napról a másikra kimászott belőle. A hatvannyolcas bodykat egyszer adtátok rá, mert pont nyár volt, és a baba többnyire pelenkában hevert. Mindez most a gardrób felső polcán áll, zsákokban, és te egy másik anyukával üzengetsz, hogy neki lenne-e kedve kipróbálni azt a hordozót.

Ez a jelenet nagyjából minden családban lejátszódik, és a megoldása annyira kézenfekvő, hogy szinte zavarba ejtő, mennyire kevesen szervezik meg rendesen. A gyerekholmi legnagyobb része rövid ideig kell, keveset kopik, és pontosan ugyanúgy jó a következő gyereknek, mint az elsőnek volt. A kölcsönadás, a használtan vétel és a csere nem szegénységi bizonyítvány és nem is zöld hobbi, hanem a leglogikusabb módja annak, hogy a családi pénz ne szekrényekben álljon.

A használt gyerekholmival szembeni ellenállás ritkán racionális. Vagy a „nekem az elsőnek minden új legyen” érzés van mögötte, vagy a kényelmetlenség, hogy valakitől kérni kell, vagy az a gondolat, hogy ami másé volt, az kicsit kevesebb. Az első pár csere után ezek elolvadnak, mert kiderül, hogy a kölcsönkapott etetőszék ugyanolyan jól tartja a gyereket, mint a bolti, és hogy aki ad, az általában boldog, mert végre eltűnt a garázsából a babakád.

Az igazi fordulat akkor jön, amikor te is adsz. Amikor az első rakás kinőtt ruhát átadod egy ismerősnek, akinek most született a babája, és látod rajta, hogy ez tényleg segítség, akkor az egész már inkább körforgásnak érződik, mint üzletnek. Nálunk ez úgy nézett ki, hogy a hordozó, amit egy barátnőtől kaptunk, azóta még két családnál járt, és most épp egy negyediknél van. Hogy éppen kié, azt már senki nem tartja számon.

Mit vegyél mégis újonnan?

A körforgásnak van néhány kivétele, és ezeket érdemes komolyan venni, mert itt a takarékosság a biztonság rovására menne. Az autósülést csak akkor vedd át, ha pontosan tudod az előéletét: egy baleset után akkor is cserélni kell, ha kívülről semmi baja, és az üléseknek lejárati idejük is van, ami a műanyag öregedése miatt nem kozmetikai kérdés. Ismeretlentől, piacról, hirdetésből ezt ne vedd meg. A kiságymatrac legyen új vagy legalább a saját gyerekedtől örökölt, mert a használt matrac horpadhat, és nem tudhatod, mi történt vele. A cumik, a cumisüvegek szívófejei és minden, ami a baba szájába kerül, szintén az új kategóriába tartozik, akkor is, ha az üveg maga átvehető.

Ide tartozik még a bukósisak (ütődés után láthatatlanul is sérülhet), a mellszívó személyes részei és általában minden, ami higiéniai okból nem tisztítható tökéletesen. És van egy puha kategória is: amit a gyerek rongyosra szeret. Az alvós plüsst vagy a kedvenc takarót nem fogja visszaadni, azzal ne számolj a körben.

A használtan vétel gyakorlata

Ami nem a kivételek közé tartozik, az szinte mind használtan a legjobb vétel: ruha, cipő (amíg nem jár benne sokat, utána inkább új), babakocsi, kiságy (a matrac kivételével), etetőszék, babakád, hordozó, játékok, könyvek, bicikli, roller, síruha, úszómellény. A gyerek nem tudja és nem bánja. Te pedig a töredékéért kapsz olyan dolgokat, amiket újonnan talán meg sem vennél.

A használt vásárlás három forrása a babaruha-börze és a használtruha-piac, az online piacterek és a saját ismerősi kör. A börzén az a jó, hogy kézbe veszed, az online hirdetésnél az, hogy pontosan azt találod meg, amit keresel, az ismerősi körben pedig az, hogy tudod, honnan jön. Egy praktikus szabály: a ruhát méret szerint, évszakra előre vedd, egy-két mérettel nagyobbat annál, ami most van a gyereken, mert a gyerek mindig hamarabb kinövi a ruhát, mint hinnéd. És vegyél zsákban, ne darabra: a használt gyerekruha-piac zsákos ára általában töredéke a darabárnak, és a felesleget továbbadod.

Hogyan szervezd meg a baráti körben?

A kölcsönadás akkor működik, ha nem kell hozzá bátorság. Ha minden alkalommal kérni kell, és utána rosszul érzed magad, hogy a te gyereked tönkretette a kölcsönhordozót, akkor pár kör után elhal. A megoldás a kimondott szabály, amit egy anyukacsoportban vagy egy baráti társaságban az elején mindenki elfogad:

• Ami kölcsönbe megy, az kölcsönbe megy: ha elromlik, eltörik, foltos lesz, azt senkinek nem kell kifizetni, ez a játék része.
• Ami ajándékba megy, azt nem kell visszaadni, és az új gazdája nyugodtan továbbadhatja.
• Aki kapott, az ad is, amikor tud, és nem feltétlenül annak, akitől kapta.
• A nagyobb dolgokról (babakocsi, kiságy, autósülés, ha a körben marad) legyen egy közös lista, hol van éppen, hogy ne kelljen körbekérdezni.

Ezek a szabályok egyszerűnek tűnnek, de pont ezektől lesz a dolog könnyű. Egy ismerős társaságban évek óta jár körbe egy babakád, három hordozó és egy fürdőkádi csúszásgátló, és soha senki nem kérdezte, hogy kinek a tulajdona. Amikor valakinek baba születik, a csoportban elhangzik egy kérdés: „Mi kell?” És másnap délután már ott a zsák az ajtó előtt.

A csere-délután a másik bevált forma: évente kétszer, évszakváltáskor mindenki hozza a kinőtt ruhát méret szerint zsákolva, kiteríti egy szobában, és mindenki azt visz, amire szüksége van. Ami a végén marad, az egy adománygyűjtő helyre megy. Egy ilyen délután a gyerekeknek is buli, és egy évad ruhája szinte ingyen megvan belőle.

A pénzen túl

A használt holminak van egy mellékhatása, amiről kevesebbet beszélünk: a gyerek látja. Látja, hogy a biciklije egy nagyobb gyereké volt, és hogy az ő kis kabátja egy másik kisfiúhoz megy tovább. Ebből nem lesz prédikáció a környezetvédelemről, de lesz egy természetes érzés arról, hogy a dolgoknak útjuk van, és nem minden kezdődik a bolt polcán. Az óvodások ezt nagyon szeretik, különösen, ha ők adhatják át a következőnek.

Amit a gyerek kinő, az ezután egy másik gyerek kedvence lehet.

És persze a pénz. Ha végignézed, mennyit kóstál egy első gyerek teljes felszerelése újonnan, és mennyit ugyanaz egy jól működő baráti körben, a különbség nem zsebpénz. Abból lehet egy közös nyaralás, egy jobb autósülés, ami tényleg új, vagy csak kevesebb szorongás a hónap végén. A takarékosságnak ez a fajtája azért nem fáj, mert a jó szervezésről szól: arról, hogy a holmik ott legyenek, ahol éppen kellenek, és ne a szekrény mélyén porosodjanak.